Veszprémi Off-road Club

VII. Veszprém Trophy (Hoze)

Published on 10/30/2005 09:54 AM

2004-10-23 [hétvége] - TROPHY - V.O.R.C.

 

2004.10.22. - Péntek

hoze1.jpgImmár negyedik alkalommal indultunk el az álltunk csak "Szent Trophy"-nak nevezett, a dicsőséges VORC csapata által rendezett tájékozódási versenyen. Ezt a futamot is pontosan egy éve vártunk, de nagyon! Mivel tudtuk, hogy mire számíthatunk eme megmérettetésen rendesen felkészültünk, mint lelkileg, mint technikailag. Délután 5 óra körül érkeztünk meg Veszprémbe, ahol borongós, esős idő fogadott minket. Mivel a meghívón voltak koordináták, és a mellékelt ábrát nem tudtuk megfejteni, mentünk a GPS szerint. Mikor már csak 3-400 méterre voltunk az objektumtól kételkedni kezdtem magamban, hogy nem-e írtam be rosszul a számokat, mert nem látszott semmi se. Azért kitartottunk és haladtunk bőszen a murvás földutakon a cél irányába. Végül beértünk, és elfoglaltuk helyünket az Off-Road-osok részére fenntartott parkolóban. A regisztráció után -ami mehetett volna gyorsabban is, amennyiben több szálon futottak volna az események- felcipeltük sátorfánkat a szállást adó felújított laktanya emeletére. Nagyon szépen rendbe hozott épület volt, az ágyak kényelmesek, a fűrdőben melegvíz, a büfében pedig forralt bor volt kapható. Az éjszakai verseny 8-kor indult. Percenként indultak a versenyzők. hoze4.jpgAz eső esett. Mi 9.17-kor indultunk és az első pár itinerpont azzal telt, hogy a méterszámlálónkat kalibráltuk, mert kb. 1 km-en 100 méterrel mutatott többet a műszerünk... ;) Majd egyszer csak oda értünk egy TKP-hez. Nagyon nagy sor várakozott a feladathoz. Nem álltunk be a sorba, mert még nagyon sok volt hátra és nem akartuk egyből leamortizálni a technikát. Végül is két kis sirató volt egymással párhuzamosan, amit csörlő segítségével kb. 10-20 perc alatt leküzdhettünk, ha a teljesítés célja lebegett volna előttünk. Viszont több autót is megnéztünk. Voltak nagyon ügyesek, akiknek egyből sikerült a feljutás. Persze voltak akik csörlőztek. Szinte egész éjjel szemerkélő esőbe autóztunk. Viszonylag hamar beértünk és nyugovóra tértünk. Reggel 9 óra körül volt a rajtunk. Addig becserkésztük az egyetlen Non-stop boltot reggelizés gyanánt. Miközben kóvályogtunk Veszprémbe egyszer csak az ablaktörlő félállásba megállt... jé! és az index se megy! Basszus! Mi történt?! Félreálltunk majd a biztosítékokat egyesével végig ellenőriztük. Mindegyik rendben volt. Hát akkor hol lehet a hiba? Szerencsére az autó indult így reggeli vásárlás után egyszer csak mint valami isteni szikra jött az ötlet hogy lehet hogy az áramtalanító kapcsoló lesz a hiba forrása. Reggel mikor felkeltünk és a kocsiért mentünk, jöttek srácok, hogy segítsünk nekik bebikázni az UAZ-ukat, mert nem indul. Természetesen odamentünk, majd ráakasztottuk a bikakábelt az aksijaimra amik az ülés mögött vannak az áramtalanító kapcsolóval együtt és mikor ott vacakoltunk elfordulhatott a kapcsoló. A fél állásnak köszönhető, hogy nem találtuk meg egyből a hibát, mert tök áramtalanság esetén egyből odanyúltunk volna. Hát ennyi volt az összes problémánk szerencsére.

2004.10.23. - Szombat

hoze2.jpgReggeli után rajthoz álltunk majd kezdetét vette egy közel 110 km-es kirándulás. Voltak olyan helyek ahol már régebben is jártunk, így az akkori tapasztalatok most sokat segítettek. Említhetném a híres "V" - árkot ahol két éve a Jeep-eseknek a pótkereke leért az árok partján majd behajlott, vagy az oldalra dőlős ereszkedőt túloldalán szintén oldalra dőlős siratót, ahol tavaly NLQ-t csörlőztük fel álló motorral, vagy a szikla kiforgatós helyet ahol szintén tavaly jártunk és át kellett építeni a terepet, mert egy nagyon nagy szikla állta az utunkat és persze az üledékes patakátkelés ahol idén nem sikerült önerőből át slisszani, pedig tavaly ugyanott simán ment.

hoze0.jpgTavaly itt a piros Nivás srácok cserélték a hátsó féltengelyüket egy fatuskón, mert eltört. Mi meg Kercsó G-kartásat és Nívás Miklósékat segítettük ki az árok fogságából. Volt rengeteg új helyszín is. Eddig nem látott siratók, tisztások, sűrü erdők. Viszont nem volt irtáson való átmanőverezés, amit egyébként nagyon nem szeretünk. Bár egy rövid ereszkedő volt ahol a tuskók kilógtak erre arra, ja! meg volt a "tuskós sirató" ami egy kb. 100-130 méter hosszú, széles emelkedő volt iszonyat magas tuskókkal. hoze3.jpgEzt sem volt egyszerű leküzdeni egyeseknek. Itt is segítettünk, ha jól emlékszem kettő autót húztunk fel. Volt tájolásos áthaladás mini murva bányákon, itt a könnyebb út választása KP elhagyással járhatott ami egy nagyon ravasz húzás volt a rendezők felől. Röviden volt minden jó ami kocsinak és sofőrnek ínyére válhatott.

2004.10.24. - Vasárnap

Reggel 8-tól indultak az autók a speciál túra rajtjától és kb. egy 50km-es szakasz várta az indulókat 3 speciál szakasszal. Ha jól emlékszem 4 vagy 5 speciál volt előkészítve, de ebből kettőt törölt a rendezőség a nagyszámú indulóra tekintettel. hoze5.jpgNagyrészt a gyakorlótéren (lőtéren?) zajlottak az események. A specek izgalmasak voltak bár mi a Hilux-al egyikbe sem mentünk be. Érdekes volt a kialakítása a pályáknak, mert szépen kis táblák jelezték a Profi, a Normál és az Utcai járművek útvonalait. Ahogy elnéztem az Utcai nyomvonal sem volt piskóta nem beszélve a Profiknak jelzettről ami néhol leküzdhetetlenek bizonyult számos résztvevőnek. hoze6.jpgLáttunk kerékcsavar törés miatt kihulló kerekű Jepp-et, kardán és diffi törött Suzuki-t, siratóról visszaeső quad-ost, laprugó törött Samurai-t és még sok-sok szépen teljesített feladatot.
A záró bulin már nem maradtunk, mert az otthon váró család türelme is véges. De szépen és diplomatikusan fejeztem ki magam. :))

Már csak a köszönet nyilvánítás maradt hátra:

  • Köszönet elsősorban a V.O.R.C. dicsőséges csapatának, hogy ismét kitettek magukért és a rendezvény minőségét a tavalyihoz képest überelni tudták!
  • Köszönet a családnak, hogy lehetővé tették eme kis kiruccanást!
  • Navigátoromnak, Ivánnak a jó felvételekért és a sok segítségért!
  • Köszönet illeti a gépezetet is, hogy kitartott és nem hagyott ott minket az erdő közepén, így lehetővé téve ezt a felejthetetlen hétvégét!

Hoze

Forrás és a képek: www.hoze.hu