2003. február 23-24.
Még állnak az úton a hóakadályok s még jég takará el a ponyvatetõt, de látjuk amott a Nógrádi tájon már offroados szántja a bérci tetõt.- És még ehhez hasonló ökörségek fogalmazódtak meg bennem, miközben a Püspökszilágyi katonai bázist kerestük, ahol a versenyközpont volt található.
Jól felkészült csapatunkkal, nagy várakozásokkal indultunk a számunkra eleddig tökismeretlen terület felderítésére. Felkészültségünket misem tükrözte jobban, minthogy elõtte nap sikerült kölcsönbe szerezni egy laptopot, amire a navigációs programokat az éjszaka folyamán fel is telepítettük, csak kipróbálni nem volt idõnk. Továbbá a GPS-ünket is útközben vettük fel Budapesten, egy szoftverfrissítés miatt. És már csak egy URH rádiót kaptunk barátainktól Fehérváron a mozgó pontok becserkészését célozva.
Miután úgy éreztük mindenünk megvan a helyismeretet kivéve, csak idõre oda kéne érni a rajthoz. Nagy sebességgel közelítettünk az útközben telefonos segítséggel félig-meddig beüzemelt navigációs rendszerünk segítségével. Ez a feladat is sikerült, igaz utolsónak értünk oda, így már csak választási lehetõség nélkül a maradék déli kiindulópontról kezdhettük a futamot tervünkkel ellentétben.
Az eligazítás és egyebek egy kicsit csúsztak, de nem miattunk, ezért aztán még kényelmesen beszereltük a kémvonalat ( útvonalrögzítõ) és leadtuk a nevezésünket, nameg a készülékünket pontfeltöltésre.
Elsõ látásra is komoly csapatok fogadtak bennünket a bázison, csupa csúcstechnika, mint a jármûpark, mint a készülékeket illetõen emiatt egy kicsit toprongyosnak és kopasznak éreztük magunkat, csak a jármûvünkben maradt még némi remény -Ha nem tudunk utakon navigálni, majd legalább toronyiránt közelítünk, gondoltuk ezt rajtunk kívül sokan úgysem vállalják a milliós csodákat elnézve.
A felvezetés után a starthelyen mindenkinek kiosztották az immár feltöltött ketyeréket és már indulhatott is a ponthajsza. Szépen mindenki el is tûnt a rajthelyrõl, csak mi maradtunk még ott és tanakodtunk, hogy egyáltalán hol is vagyunk, és merre induljunk és miért mentünk már most le az összes beszkennelt térképünkrõl.
Azért nem vártuk meg, hogy a pánik teljesen úrrá legyen rajtunk, gyorsan elindultunk a kis hagyományos toronyiránt módszerünkkel az általunk elsõnek kiszemelt zsákmánypont felé, ami a rendezõk jóindulatát ismerve könnyen azonosíthatóan egy várban volt elrejtve egy hegytetõn.
Mire odataláltunk már egy csapat javában túrta a havat az ódon falak tövében, eddig eredménytelenül. Mi is bekapcsolódtunk a keresgélésbe és még közben egy-két másik csapat is átment makkra éhes vaddisznóba - sokáig teljesen eredménytelenül. Miután az elsõ két óra eltelt a versenybõl véletlenül valaki ráakadt az elásott palackra, -de nem mi voltunk. Nekünk nem maradt hátra más, csak hogy reményvesztetten elkullogjunk a színhelyrõl más vizekre evezve. Közben az SMS-ek is megtöltötték a telefonunkat a többi zsákmánypont begyûjtésérõl hírt adva, ezért ezekkel a duplaszorzós pontokkal már nem is próbálkoztunk. Maradtak hát számunkra a már hagyományos szúróbélyegzõs KP-k, amibõl az elsõt úgy újabb fél óra elteltével sikerült felderítenünk. Ezután nagy véletlenségbõl megszólalt a rádió és a közelbõl jelentkezett a mozgó KP. Nagy tempóval igyekeztük elvágni az útját- és lám sikerült.
Kicsit megnyugtatott bennünket a tudat, hogy már értékelhetõek leszünk, ha egyszer célbaérünk, de ekkor még mindig nem mûködött a navigációs rendszerünk, ezért csak találomra hajtogattuk turista térképünket a következõ pontot keresve.
Na ez is megvolt, csak közben besötétedett és még mindig szakadt a hírcsatorna a laptop és a GPS között. Újabb elkeseredett próbálkozás és telefonálgatás, végül sikerült feltöltenünk a térképre a pontok helyét. Heuréka most már minden oké és innentõl kezdve már tudtuk, hogy az általunk szkennelt turista térkép szartsem ér (már ha valakinek még belefér a 2-300 méteres átlagos torzítás) ezúton is csókoltatom a kartográfiát.
Azért az éj leple alatt legalább már nagyjából tudtuk, hogy kb, hol járunk és merre van a keresett pont. Lassan ahhoz is hozzászoktunk, hogy a torzításokat figyelembe véve navigáljunk az adott területen.
Hamarosan elfogyott a hírek szerint az összes zsákmánypont, így azokat töröltük az adatbázisból a könnyebb áttekinthetõség kedvéért. Közben egy bányaterület kerítésénél autóztunk fel-alá, de akárhogy is néztük a kerítésen belül volt a kiszemelt pont. Akkor most mászunk érte, döntöttük el félórai tanakodás után. Miközben végeztük a dolgunkat megérkeztek a vagyonvédelmi "szakemberek" kérdõre vonni bennünket a dolgot illetõen, szerencsére nem voltak harapós kedvükben, így némi ejnyebejnye után odébbálltak. Szegényeket vajon hányszor zavarják még fel az éjszaka hozzánk hasonló vadorzók?
Ezután már viszonylag nyugalmasan teltek az órák a sötétség idején az unalmat az ideiglenesen nyitvatartó állomásokra egyidõben befutó autók utasainak gyors eszmecseréje törte meg.
Ez egy jópofa ötlet volt a rendezõség részérõl, csak a pontõröket sajnáltam egy kicsit az esti mínusz tíz fokos hidegben, mert azért valljuk be nem sátorozós idõ volt. Ezért aztán csak reménykedni tudtam annak a pontõrnek az épségében is, aki a jelzett helytõl mintegy 200 méterre ütött tábort a sûrû erdõben az elsõnek érkezõ versenyzõk nemkis felháborodására.
Persze errõl nem õ tehetett, hanem a fõnökség hibájából lettek az adatok rosszul felvíve. Ettõl függetlenül mi is lekéstük a nyitvatartást, pedig nagyon igyekeztünk, bár a hibajavítást célzó SMS-t is elolvastuk, mármint az elsõt ami még mindig nem volt az igazi. Ekkor töröltük a tárat és érkezett a következõ tuti koordináta, ahol valóban parázslott némi tûz, csakhogy ekkor már kb. tíz perce zárva volt az állomás, de ezt rajtunk kívül még páran ebben az órában is megették. A következõ pontok begyûjtési sorrendjét már csak az üzemanyag mutató negatív visszajezései árnyékolták be, mert valahogy a gépünk mereven ragaszkodott a húsz liter körüli átlagfogyasztáshoz. Tehát mindenekelõtt vissza Rétságra benzinér, aztán jöhet a többi. Persze a többi pont sem tartozott a könnyûnek mondható helyek közé, ám lassan, de biztosan közeledett a reggel. Már csak egy hatalmas szívás várt ránk az egyik ideiglenesen nyitvatartó állomás megközelítését illetõen, ami egy falu feletti hegytetõn tanyázott mintegy hétszáz méterre. Akárhogy is igyekeztük ebbõl az irányból a megközelítésével úttalan utakon kishíján a második próbálkozásunkkor is lekéstük a nyitvatartási idõt, pedig az utolsó ötszáz métert tüskebozóton átvágva tettük meg gyalog ( illetve négykézláb). Mivel itt már kellõen eltelt az idõnk, soványdisznó vágtában iramodtunk a cél felé és próbáltuk a még útbaesõ pontokat levadászni, még egy Suzuki mentését is bevállaltuk, akik lehet hogy nekünk köszönhetik, hogy idõben célbaértek. Nagy hajránk eredménye képen még az utolsó mozgó pontot is berádióztuk és felderítettük, csak úgy menetközben és még három percel a célzárás elõtt befutottunk, szokásunkhoz híven talán mi érkeztünk még éppen idõben. Itt a cél környékén azonosultunk a tudattal, hogy a szkennelt térkép nem a mi hibánkból volt mindvégig használhatatlan, hiszen ezen a területen átérve egy másik cég által kiadott ugyanilyen célú térképen tökéletesen autózható és pontos navigációra voltunk képesek,- így a végén.
A reggeli virsli már a kellemesebb percek közé tartozott, bár láthatólag mindenkin a rég nem érzett iszonyú fáradtság jelei látszottak. Azért a kellemes napsütés egy kicsit oldotta az elcsigázott testek fásultságát és néhányan még az eredményhirdetésig eltelt idõt kihasználták autójuk újraélesztésére.
A délutáni gyalogos pontvadászatot azonban már mi sem vártuk meg, mert mi is a meglehetõsen messzirõl érkezõk közé tartoztunk. Azonban a rendezvény megítélésünk szerint jól sikerült és valószínûleg legközelebb is ott leszünk a rajtvonalon.
Köszönjük támogatóink együttérzését és meleg szavait, amivel segítettek bennünket.
Rocky off-road team