Veszprémi Off-road Club

hoze 2006 vorc trophy

Published on 11/26/2006 01:57 PM
Dátum: 2006. 10. 20-22 [péntek-vasárnap]

Helyszín: Veszprém

Élménybeszámoló

Az igazat megvallva az időjósokat napról napra nagyon figyeltem, hogy mit mondanak a hét végére, mert az eddigi Veszprém Trophykon nem volt velünk túlságosan kíméletes a mennyei mindenható. Egyre csak a közeledő hidegfronttal és 20-30 mm csapadékkal borzolták a kedélyemet. Ennek megfelelően készítettem fel a Hilux-ot, hogy a bevetésen ne legyen műszaki meghibásodásunk. Számomra ez a hétvége nagyon magas prioritást élvez ezért a betegségeket és a váratlan eseményeket más időpontra időzítettem. Mint visszatérő Bakony szerelmes nincs más Trophy amit ennyire várnék, ugyanis a VORC-os fiúk nagyon kitesznek magukért. Sok emlékem van a régebbi futamokról, de a verseny színvonala és környezete évről évre ismételten lenyűgöz, amivel betelni nem tudok. Valószínű ehhez hozzá tartozik az is, hogy a közel hat éves off-road pályafutásom olyan szakaszához érkeztem, ahol az eddigi tapasztalataimat és a Toyota felkészültségét együttesen úgy tudom kihasználni, hogy nem kell stresszelve az útvonalra figyelni és az akadályok leküzdését "túlélni", hanem teljes egészében át tudom élni az eseményeket. Egy pillanatra se gondolja senki, hogy ez a verseny Pick-Up-ok részére lett méretezve, ugyanis a speciálok és a teljesítmény vagy tény kontrol pontok teljesítése még az extrém autóknak is komoly kihívást jelent. A kategória besorolásnál természetesen van lehetőségünk dönteni, hogy milyen vérmérsékletű útvonalat szeretnénk magunk mögött tudni. Az első bálozóknak, vagy azoknak akik féltik az autójukat vezetett túra keretében vághattak neki a Bakony gyönyörű dombjainak. A normál soft és normál hard között útvonal nehézségbeli különbség volt és természetesen a speciálokban is más feladat várt mindkét kategóriában indulóra. Minden tiszteletem az extrém csoporté, akiknek valószínűleg magasabbra van beállva az ingerküszöbje a normálishoz képest, ugyanis néhol a fizika törvényeit meghazudtoló mutatványokkal kápráztatják el a nézőket.
    Na de most had térjek vissza a pénteki napra. A megérkezést követően egy gyorsított regisztrációs és gépátvételi eljárásban részesültünk, mert az éjszakai trophy előtt még elmentünk lejárni ellenőrzés gyanánt a szombati trophy egy kisebb szakaszát. Ahogy beértünk az erdőbe rettenetes nagy szárazság fogadott minket még a mélyebb területeken is. A legmeredekebb részeket is teljes biztonsággal tudtuk teljesíteni. Az itiner egy része ismerős részekre kalauzolt, de voltak meglepetések és számomra új szakaszok is. Az erdő ilyenkor ősszel csodálatos szín kavalkádba öltözik, ahol a domináns színek a sárga és piros ezernyi árnyalata. Természetesen teljesen véletlenül az A4-es méretű kontrol pontok alapszíne is citromsárga, ami észrevehetetlenül bele olvad a környezetbe. Ezek megtalálása sokszor nem egyszerű és a több órányi figyelés után már az ember szemei teljesen kikészülnek a sok információtól. Az itinerben nem találtunk számottevő szarvashibát és szépen haladtunk lapról lapra. Miután ránksötétedett egyszer csak egy olyan ponthoz érkezünk, ahol nem stimmelt semmi. Vissza mentünk az utolsó helyes itinerpontig és újra lemértük a szakaszt, de mindhiába. Nem jött ki a további helyes út. Valami oknál fogva két itinerpont fel volt cserélve és a sorszámot nem vettük észre. A rendezőkkel felvettük a kapcsolatot és rávilágítottak a hibára, ami után tudtuk folytatni még egy kicsit az útvonalat. A rajtsorrend sorsolás útján dőlt el és szerencsére olyan középmezőnyben indulhattunk. A Toyota hadseregünk ismét népes volt, ugyanis Attila a Land Cruiser-al, Árpi 4Runner-el, Csabi egy Hilux-al és mi szintén egy Hilux-al alkottuk a csatasort. Néha elvesztettük a fonalat, amit rendre forgolódás követett, de mindig ráleltünk a helyes útra. Többször félreálltunk filmezni, fényképezni és az útvonalon se siettünk. Sajnos több hete nem esett itt csapadék ezért hatalmas nagy por volt mindenhol. Mivel mi mentünk elöl nem érzékeltünk a felvert porból sokat, de ha valakit utolértünk hamar szercsegni kezdett a fogunk. Voltak bizonyos szakaszok, amiket évekkel ezelőtt fáról fára csörlőzés útján tudtunk csak megtenni kemény üzemórák árán, viszont idén hosszú kettőben félgázon könnyedén teljesítettük. Folyamatosan azon járt a gondolatom, hogy meddig fog ez ilyen könnyen menni. A péntek éjszakai trophyt általában egy bemelegítő futamnak szánja a rendezőség azért, hogy a szombat-vasárnapi nagy "kiránduláshoz" akklimatizálódjon a versenyző illetve a technika. A közel 40km-es távot könnyűszerrel teljesítettük komoly feladatok nem adódtak az éjszaka folyamán. Szállásunk a katonaság épületében volt, ahol kényelmes ágyak és fürdési lehetőség állt a rendelkezésünkre. Ez az épület volt a verseny bázisa is egyben, ezért reggel mikor kinéztem az ablakon, láttam a startnál sorra elrajtoló autókat. Mivel a vége felé érkeztünk éjjel célba, ezért a reggeli startidőnk is későbbi időpontra esett. A fejenként egy grillcsirke elfogyasztása után legszívesebben visszafeküdtünk volna, de nem tettük és nagy durcásan rajthoz álltunk. Az időjárás csodálatos volt, úgy ragyogott fent a nap, mintha hét darab lenne belőle. Hamar beértünk az erdőbe ahol a sok ezernyi színű fa és bokor teljesen rabul ejtett. Nem győztem a kamerát és a fényképezőt felváltva kezelni, hogy legyen egy pár jól sikerült felvételem a hideg téli estékre. A társaságunk hangulata nagyon jó kedélyű volt. Folyamatosan ugrattuk egymást a rádióban no meg akkor is, amikor valamiért megálltunk. Rendre ijesztgettem a társaságot hihetetlen történeteimmel, amikor valamely már általam ismert siratóhoz vagy patakátkeléshez közeledtünk. Szombaton több TKP nehezítette utunkat, amik nagy része óvatosan, de teljesíthető volt számunkra is. Igaz egyes siratókon, sziklás patakmedrekben csak a hajtáslánc teljesen zárt állapota vitt minket előre. Még világos volt, amikor egy nagy árokhoz értünk, amit keresztezni kellett. Egymás mellett két autó is próbálkozhatott ebben a TKP-ban. Az átjutást csörlő nélkül hiú ábrándra változtatta szinte minden gépezet, amikor beletette a feneketlen mélységű keréknyomok közé a súlyos mázsákat. Nem válogatott az akadály a márkák között. Szinte teljesen mindegy volt, hogy 35"-os simex-al, rövid tengelytávval és kis tömeggel vagy a szériaközeli állapotú, hosszú autót tesz bele a donor. Ez a helyszín is azt bizonyította, hogy a nagy szárazság ellenére, azért vannak a Bakonyban adrenalin növelő akcióhelyek. A későbbi órákban elértünk egy olyan v-árokhoz, amit szerencsére egy párszáz méteres kerülővel egy hídon kerülni tudtunk. Ez oly mértékben volt extrém árok, hogy eszünk ágában se volt kísérletezni az átjutással, ugyanis elől-hátul legalább 90 fokos terepszög szükségeltetett volna hozzá. Hamar besötétedett, de az itiner visszalévő oldalait még bőkezűen markolászta Anti a navigátorom. Egyre kevesebb versenyzővel találkoztunk és az éhség is kezdett rajtunk úrrá lenni. Elkezdődött a ki, hol, mit enne legszívesebben kívánság hangverseny, ami hallatára még annak is összefutott volna a nyál a szájában, aki most kelt fel egy kiadós ebéd után. Azzal a gondolattal, hogy a célban majd a terülj terülj asztalkám minden kalóriahiányunkat pótolni fogja folytattuk utunkat. Valamivel több mint 80km után célba értünk és ebédjegyünkkel megrohamoztuk a sátrat, ahol a frissen, grill lapon sült hús lett némi kenyérrel a napi megérdemelt jussunk. Úgy hiszem senkit se kellett ezek után esti mesével az ágyban alvásra bírni. Vasárnap nagyon későn rajtoltunk és a sok filmezés miatt szinte sereghajtók lettünk. A négy speciál már minden helyen, mire mi odaértünk le volt harcolva és csak a csata utáni nyomok árulkodtak számunkra, hogy itt mi is lehetett napközben. Épphogy beértünk délután négyre célzárásra. Az eredményhirdetés előtt amíg világos volt elmentünk egy két vágóképet forgatni a domboldalba. Természetesen a jobbnál jobb helyzetek keresése közben az egyik sáncon nagyon ott ragadtunk. Először próbálkoztunk jack-eléssel, de mindhiába a kerekek nem érték a talajt. Majd végül két erősebb fűszálhoz kötöttünk és lecsörlőztük a Hilux-ot. Mire újból visszaértünk a bázishoz javában folyt a tombola és az eredményhirdetés. Én jól tudom miért szeretek ide jönni, vagy esik az eső vagy a hó és akkor küzdelmes munkaórák várnak ránk, vagy -mint ahogy az idén is történt- napsütötte kora őszi hangulatban egy csodálatos kirándulásban részesülhetünk.

Köszönjük a szervezőknek ezt a hétvégét!