Veszprémi Off-road Club

Giga Trophy Zirc 2011

Published on 06/06/2011 10:08 AM
Az idei évet eddig nagyon hanyag módon kezeltük a hazai off-road rendezvények tekintetében, eddig csupán egy kis trial meetingen voltunk jelen, de most a lemaradást pótolandóan, mindjárt egy igazi kemény fába csaptuk a vasat. Mint azt már jó ideje tudtuk, a zirci fiúk nem kispályás focimeccsre hívták össze a brancsot, hanem egy eddig még náluk nem tapasztalt maratoni trophy versenyre. Épp ideje volt már, mert szegény kisautónk kezdte mellőzötten érezni magát, ezért aztán egy intenzív egynapos felkészítésre betettük a műhelybe és csak az indulás pillanatában gördültünk ki vele.

Mivel a verseny depó huszonegynéhány kilcsi tőlünk, ezért már terepgumival csapattunk a táborba, de a felvonulást így is lekéstük. Sebaj, a lényeg, hogy odaértünk és beneveztünk a Hardosok közé.

Közben visszaérkezett a felvonuló alakulat Szőke Bandi vezetésével, majd egy gyors eligazítást és néhány poént is eleresztett a rajtsorsolás közben. Kicsit szomorú voltam amiatt, hogy csak kb. 50 autó jelentkezett a rajtnál, hisz ez végre egy igazi tökös versenynek ígérkezett a sok vetéskerülgető pornyelető idétlenkedés helyett, amit sokan kevernek a terepralival is. A lényeg, viszont, hogy aki számított az itt volt. Én személy szerint jobban szeretek ötven között ötödik lenni, mint öt között kategória első, de ezzel azért nincs mindenki így.

Az est leszállt a méterszámláló meg állt, mármint hogy a mienk, ami a rajt pillanatában derült ki, úgyhogy az első itinerpontnál már a műszerfal alatt feküdtünk biztit cseréni, de sikerült. Az első speciál, így már hamar meglett egy közeli kőbánya gödreiben és ahogy Tibi barátunk egy hete megjósolta, az eső is épp megérkezett, aminek csak a pályabírók nem örültek. Mi viszont annál inkább, de csak miután kiértünk a pályáról, mert azért nem volt könnyű dolgunk azokhoz képest, akik előttünk még szárazon teljesítették. A fontos dolog viszont az volt, hogy a több hetes port a zivatar elverte és ugyan maradt helyette egy kis csiszi-csuszi, de az idő is felfrissült. Az éjszaka még nagyon hosszú volt, mint azt az itiner is mutatta a majd 300 kockával, tehát nem volt ok a késlekedésre, csak a Kontroll Pontokat gyűjtögettük szorgalmasan, mert ez a végelszámolásnál fontos dolog volt. Néhány tény KP is utunkat állta, de ezeket is leküzdöttük, viszont a lapok csak lassan fogytak. A második speciál után egy Pajero került utunkba, amit a gazdája sikeresen beborított az árokba, de szerencsére senki sem sérült meg. Majd kicsit odébb egy másik Mitsu állta el az utat kettétört hátsó híddal. Közben Tomi barátunk is lebontotta a sárvédőt a gyémántosáról, hiába, ez nem a márka éjszakája volt. A terep és a táj viszont szuper kikapcsolódást ígért az útvonal középső szakasza a hajdani nagysikerű Veszprém Trophyk  területén haladt, melyet a nagyhatalmúaktól a zirci srácoknak ki tudja milyen fondorlattal, de sikerült megszerezniük. Közben Gergő barátunk is előkerült kissé megtépázott idegzettel meredve az itinerre egy kereszteződésnél, minek oka egy néhány perce lezajlott lebukfencezés volt egy siratófalról. Szerencsére az irányérzékükön kívül semmi sem sérült rajtuk és a gép is üzemelt.

 Igazi nosztalgia volt ismét a már régen járt és Veszprém irányából mára szinte teljesen elzárt területeken autózni, kicsit olyan érzésünk volt, mintha egy VORC bennfentes írta volna nekünk a pályát, hisz a legjobb helyek sorra benne voltak az etapban. A dolog furcsa fintora, hogy a környezetvédelmi szabályok miatt a veszprémi lőtérről már száműztek az illetékesek mindenféle technikai sportot, ott már csupán erdészeti dömperekkel és tankokkal lehet csapatni kilométeres porfelhőt kavarva és ezzel együtt az erdőt is elzárták tőlünk.

Szóval már lassan világosodott és mi még mindig csak az itinernyilak után kanyarogtunk, ami már kissé megerőltető volt, de mire a benzinkutasok felébredtek, nekünk is sikerült begördülnünk a célba.

Következhetett egy gyors vágta hazáig, majd intenzív 3 órás szunya. A nappali itinert már egészen felfrissülve kaptuk kézhez és megnyugodva lapoztuk át a majd félezer itinerkockát a miheztartás végett. Ekkor már szinte sejthető volt, hogy némely kategóriákban már a spontán célbaérkezés is a dobogót jelenti a csapat számára.

Az útvonal most északnak fordult és az első fele az utóbbi évek VORC-os Csesznek trophy területein haladt, néha már az útvonalban sem könnyű szakaszokkal tarkítva. Persze ez jórészt az esti zivatarnak is köszönhetően. A táj igazi kora nyári illatokkal burjánzott körülöttünk, az Ördög-árok vizes részei igazi nemzetközi trophy útvonalnak is beillettek, szóval minden megvolt, ami offroadosnak ingere. Az első speciálig már vagy 20 kilométert tettünk meg, mire ráleltünk az erdőben. Ezt a már egy régebben is megjárt árokrendszert kellett leküzdeni csörlőinkkel, mert bizony itt anélkül esély sem volt a teljesítésre, de sikerült.

Aztán egy lassan szivárgó defekt következett, amivel a következő speciálig jutottunk a méhektől zengő akácosok közt, ahol TriálTomi barátunk bosszúálló tekintettel zavart bele bennünket a következő lápiboszorkány üldözésbe. Persze ebből újabb csörlőzés lett, de legalább mire kiértünk a kereket már nem kellett szétszerelni a defektjavításhoz, mert magától is lefordult. Sajna a magunkkal hozott belsőgumi már a csomagtartóban defektet kapott a folyamatos helyváltoztatástól, úgyhogy igénybe vettük cseszneki szerelőnk csodatapaszait egy 2 órás kitérő keretében. Szerencsére akadt a sporttársak közül, aki egy pótkereket kölcsönzött erre az időre nekünk, így miután kimertük az iszapot a  gumiból gyors és szakszerű pajszerolással összeraktuk a holmit és már csapattunk vissza a pályára. Persze ekkor már jól benne voltunk a délutánban és még mindig az etap kb. egyharmadát teljesítettük. Ettől függetlenül a mezőnyt hamar utolértük és néhány kocsit kerülgetnünk is kellett a zűrösebb szakaszokon, míg ők csörlőzgettek fától- fáig. Volt olyan árok, ahol majd függőleges falon kellett kilépni a kocsival és még én is csodálkoztam, hogy mekkorát fog a már sokéves „gumicski” ezen a talajon. A pontozólapon lassan elfogytak a KP lublikák, de még féltávnál jártunk, mikor a harmadik spechez értünk, ami a területtel határos Bocvánában volt kialakítva, már ahogy a helyiek hívják.

A pálya is emlékeztetett a tavaly előtti Játszótér Trophy nyomvonalára, de az idő általában itt is végzett némi átalakítást, ami most szerencsére nem nehezítette meg a dolgunkat, viszont ajkai „bukfenc” barátunk korábbi mutatványát harsogta már minden ott levő, miközben a pályabejárást ejtettük meg. A szélvédő maradványokat meg is találtuk a homokban.

Mindeközben lassan sötétedni kezdett és az itinerkockák feléhez is elérkeztünk, aminek kicsit már erőtlenek voltunk örülni ekkor. Az útvonal is visszakanyarodott a cél irányába , de szinte alig volt olyan szakasz, a hatalmas távon, ahol kétszer haladtunk át. Az estében aztán még néhányan küzdöttek a technikával arra jártunkkor változó szerencsével, volt akinek a felfüggesztés tört el, volt akinek az ékszíjfeszítő állt be, aztán az egyik patakátkelésnél a méteres vízben mi is megvakultunk fél szemünkre, miután a fényszóró telefolyt vízzel. A fő aggodalmat viszont a benzinmutató időleges meghibásodása okozta számunkra, mivel fogalmunk se volt, hogy, hogy állunk e tekintetben. Majd az ominózus patak után ismét megjavult műszer, de ez sem igazán vígasztalt, mert az álláspontja szerint már a negyed tank alatt voltunk bőven és még vagy száz kockányi utazás várt ránk. Tehát spórolósra vettük a figurát és kerültük a kerülhetőt, de a következő jelzett speciálnál azért keveregtünk kicsit mire a rendezőséghez intézett telefonból megtudtuk, hogy az töröltetett. Az útvonal ezen részén néha magam se tudtam hol járunk, annyira ismeretlen részekre vitt a túra bennünket, de ezzel még a helyiek is így voltak néha. Majd újabb kóválygás következett egy frissen lekaszált kaszálón átvezető út miatt, de azt is megoldottuk, mire infót kaptunk róla, úgyhogy egy újabb speciálhoz érkeztünk. A rendezők kőkemény utasításait figyelve szemléltük végig a már ott levő „Z” megpróbáltatásait, majd mi is hasonlóan teljesítettük azt az éjszakában. A következő szakaszokról már csak halvány emlékfoszlányok derengenek, mert a fáradtságtól kissé ködös levegőben kezdtük enyhén elcsigázottnak érezni magukat, amely állapotból csak egy-egy komolyabb gödör zökkentett ki bennünket pillanatokra. Már csak mérsékelt örömöt tanúsítottunk minden egyes megtalált KP-nak és a kissé lankadt figyelmemet is inkább a benzinmutató toleranciát mutató állása kötötte le. A dologhoz hozzá tartozott, hogy este tíztől reggelig negyven kilométeres körzetben nincs benzinkút. Már csak abban bíztunk, hogy a cél előtti utolsó speciálba ne legyen hosszú kaptató, mert ott biztos félrefolyik az a kevés lötty is a búvárcső elöl.

Aztán ide is megérkeztünk és még volt autó is előttünk, aki ép akkor teljesítette a pályát és a haverok is ott voltak és már megint majdnem reggel volt és sikerült!

A célba begurulva aztán még tartalék kannát is kaptunk hazáig, úgyhogy a már csak a másnapi eredményhirdetésre kellett igazán koncentrálni. Azért a hazaút se volt egyszerű, mivel a maratoni távon a cuppánt csavarok úgy fellazultak, hogy a kanyarodási manővert már jóval a kanyar előtt meg kellett kezdeni, hogy sikerüljön, de azért hazaértünk.

A vasárnapi játékos seregszemle és főzőverseny közepette még nekünk is jutott Paprika TV-s sztárszakácsunk főztjéből, majd az eredményhirdetés után mindenki igyekezett a hétvége hátralevő részében pótolni alvásszükségletéből.

Összességében igen jól átgondolt profi trophy futamon vehettünk részt, ahol mindenki megtalálta a kihívást és egyáltalán nem értettem azokat, akik egy alföldi futamot részesítettek előnyben egy ilyen élményt kínáló rendezvénnyel szemben, de hát az ő bajuk. Bár voltak sokan, akiknek a gigából csak néhány mega jutott, de a túra az első percétől az utolsóig igazi offroad élményt nyújtott.

Köszönjük a szervezők gigászi munkáját, amit egy pillanatig sem kétséges méretekben tettek bele a rendezvénybe.

 

Görbicz Lajos

VORC