Talán ez az esemény az, ami igazi családi terepjárózást ígér sok-sok érdekes hely és kalandos utazás közepette. Talán csak így lehet megismerni igazán Erdély csodálatos világát és szembesülni mindennapi életével. Talán így érti meg igazán az ember, hogy mi veszett oda majd száz éve és mi az ami hitet és reményt adhat napjainkban az ott élőknek és mi az ami a történelem könyveinkből évtizedeken át kimaradt, holott szerves részét képezi históriánknak.

Átlag Erdély járó utazó azt gondolná, hogy Székelyföldre eljutni csak követni kell a navigáció utasításait és a jó minőségű főútvonalakon minden érdekesebb célpontot fel tudunk keresni, hisz Románia úthálózata nem rosszabb hazánkénál. Hát aki így gondolja, azzal most itt, nem szállnék vitába, mert az illetőnek nincs kellő ismerete és valószínűleg csak buszos társasutazással járt errefelé, mert ha saját szakállára autózott volna legalább két hetet személykocsijával a térkép, vagy GPS navigáció segítségével, még úgy is biztos rátéved legalább egyszer egy olyan útra, amit hazai mércével nem illetnénk annak.Márpedig bennünket pedig ép ez a momentum késztet minduntalan arra, hogy terepjáróink képességét ezen a vidéken tegyük próbára.

 De nem fecsérelve tovább a szót, ama június végi napon a csabai gagyimarket parkolójában gyülekezett csapatunk, hogy Szalontánál átlépve a határt Belényes irányába, a hegyek felé vegye az irányt. A napi programban elsőként egy cseppkőbarlang meglátogatása szerepelt, amit még záróra előtt sikerült megejtenünk. A barlang valóban igazi cseppkősokaságot tárt elénk és még igazi ősmedve csontvázat is láthattunk benne. A környezetét már nem magasztalnám, mert inkább falusi búcsúra emlékeztetett az egész körhinta nélkül és persze magyar nyelvű idegenvezetésről nem is hallottak errefelé, mindamellett, hogy szerintem a látogatók igen jelentős százaléka igényelné a dolgot.A barlangászat végeztével a hegyek közt leltünk rá a következő 3 napi szállásunkra, igaz ezúttal a több mint 30 főnyi legénységnek már nem jutott ugyanott hely. Estére azért mind a tíz kocsi személyzete talált szobát magának és helyet is a közös vacsora asztalnál. Persze ismerkedési est lévén a pálinka sem hiányzott az ital kínálatból.

Másnap a már este megbeszélt túraterv szerint, igaz kicsit megkésve indult a nap a fennsíkon a Csodavár meglátogatásával. Körbejárva a hatalmas szakadékot elhatározásra jutottunk, miszerint a csapat nagyobbik felével leereszkedünk a barlangrendszer tanulmányozása céljából, mert már úgyis nagyon kihívásra vágyunk. Na ez a kissé bevállalósra sikerült menet határozta meg a nap hátralévő részének programját, amit inkább túlélő túrának neveznék, mint csapatépítésnek. Szóval túravezetőnk kissé túlméretezte az aznapi adrenalin fejadagot, mert a barlangban hömpölygő patak leküzdése a gyerekcsapattal karöltve már igazából durva volt, helyenként az életösztön műszerünk a mutatójával néha nekem is belevert a pirosba. Kiérve a barlangból aztán akinek még volt száraz holmi a ruházatán azt a szakadó eső intézte el, mire felkapaszkodtunk a szakadékból és elértük a parkolót. A nap hátralevő részében a túratársak a vérnyomásuk normál szintre történő beállításával voltak elfoglalva, amihez a rendes vacsora adag, meleg zuhany és némi alkohol is szükségeltetett. Összességében a gyerekeket kevésbé viselte meg a túra, mint értük aggódó szüleiket, de sérülés nélkül megúsztuk a dolgot (szinte szó szerint).

Másnapra aztán, mivel sokaknak nem maradt hadra fogható száraz lábbelije, a napi tervben inkább a terepjárózás került előtérbe, minek keretében elsőként a palacsintás néni kunyhóját kerestük fel a fennsíkon, itt számunkra ilyentájt kissé szokatlan 10 fok alatti hőmérsékletben üdítőztünk egyet. Majd egy régebben egyszer már meghódított hegycsúcs off-road megmászása volt a feladat, ami a mostani esős időben nem tűnt egyszerű feladatnak, de némi útépítő munkával és tologatással minden kocsi feljutott a kb. 1500 méteres tetőre. Sajnos a folyamatosan vándorló felhők teljes panorámával ezen a napon nem kápráztattak el bennünket, de ez sem tudta elvenni a kedvünket, attól, hogy a Horgas havas gerinctúrának neki ne ugorjunk. Ez az útvonal már igazi kihívás volt a terepjáróknak, helyenként elmosott, máshol saras kapaszkodóival, amit méterről méterre, egymást segítve tettünk meg egészen az utolsó szerpentin kanyarig, ami már a gerinc elérése előtt tartogatott meglepetést. Ettől függetlenül a csapat 90 százaléka simán feljutott az 1700 méteres tetőre, csupán a 10 százalékot kitevő Jani barátunk és az ő G-je bukfencezett néhányat lefelé a hegyről, miközben még sofőrt is cseréltek.Ennek az alapvető manőverezési hibának a következtében a nap hátralevő részét egy háromórás össznépi csörlőzés és a térerőben gazdag részeken egy tréler leszervezése tette ki, igaz a kocsi az ösvényre visszakerülve saját erőből tért vissza velünk a 40 km-nyire lévő szállásra. Mindenesetre a vacsora asztalnál megint nem kellett kukán ülnie senkinek, ha a napi élményekre terelődött a szó.

Reggeli után érzékeny búcsút vettünk házigazdánktól és folytattuk utunkat Déva irányába. A táv első felében ismét az off-road ösvényeket részesítettük előnyben, de a Nagy Bihar 1849 méteres csúcsára más út nem is vezet. Sajnos felérve ismét havas eső fogadott bennünket a csodás panoráma helyett, úgyhogy gyors fényképezkedés után egy másik irányba hagytuk el a csúcsot, ami szerencsénkre a tervünk szerint is lefelé irány volt, mert ha innen érkezünk felfelé, akkor az utolsó 1 kilométer csak gyalogosan ment volna, olyan keménységű terepen ereszkedtünk le. A hegy aljában egy kis ebédszünetet tartva piknikeztünk a fent tapasztalt időjárást feledve kellemesen meleg, napos időben, majd Déva várának tövében parkoltunk le egy várlátogatás erejéig. A sikló gyors ütemben repített fel bennünket a várhoz, de bár ez már vagy 6 éve üzemel a várat nem igazán sikerül az infrastruktúrájához mért színvonalra restaurálni. Ott jártunkkor is az állványzat, szemmel láthatóan hosszú ideje érintetlenül takarta az épületet, úgy, hogy már a gaz is lassan felnövi. Persze ezeken a vidékeken nagyon sok helyen tapasztaltuk, hogy bizonyos beruházások csak úgy egyszerűen félbemaradnak és ráadásul még arra sincs ráhatása senkinek, hogy legalább a felvonulási létesítményeket elbontsák, ha már a folytatásra elfogyott a zsé.Szerencsére a pompás kilátásért mindenhogy megérte feljönni, még ha Kőműves Kelemennel nem is sikerült együtt érzően kezet rázni. Folytatásként elszántságunk jeléül a Dévai gyerekek alapítványt és kolostorát látogattuk meg adományainkkal, ahol kicsit elidőztünk és beszélgettünk a nevelőkkel, majd hátszegi szállásunk felkutatására indultunk. Az utolsó kilométerek egyikénél Pisti barátunk Patrolja ködgéppé válva állt meg az út szélén, amit innentől kötőféken vittünk a szállásig. Gyors diagnózis elkövetése folytán turbócsere volt a kézenfekvő megoldás, amit sajnos nem sikerült teljes mértékben orvosolni, így egy újabb járművet habzsolt be az erdélyi kilométer vadászat.Kicsit színvonalon aluli szállásunkon szerencsére javított a szemben lévő panzió kínálata, így mindenkit ki tudtunk elégíteni igényei szerint.

A következő napi program Vajdahunyad várának meglátogatásával indult, melyet ezúttal az időjárás sem akadályozott, így a kultúra mellett a kürtöskalácsosnak is szenteltünk időt a porontyok kedvéért, majd ismét egy dévai off-road műhely felkeresése következett Taki barátunk elvásott gumiabroncsának pótlása céljából, majd a helyi Transzilvánia Trophys szervezőktől gyors útvonaltippekkel folytattuk a délutáni terepjárós programot, hogy nehogy kiessünk az edzésből. A vacsoráig ismét gondoskodott a terület kihívásról, úgy hogy bejártunk megint sok szép erdőt, hegyet-völgyet. Lassan beesteledett és mivel másnap újabb kalandok elé néztünk, ezért időben próbáltuk eltenni magunkat.

A következő napon egy gyors reggeli után Petrozsény felé vettük az irányt, ahol a helyi off-road mindent tudó - Zoli barátunk várt bennünket egy benzinkútnál, hogy a napi etapot építő jellegű tanácsokkal lássa el.Gyors üzemanyag felvétel után nekirugaszkodtunk a Páring legmagasabb vonulatainak és egészen 2150 méteres magasságig autóztunk, helyenként vadiúj, máshol kritikán aluli műúton. Érdekes színfoltja a dolognak, hogy az ország legmagasabb hágóútján átvezető utat töménytelen mennyiségű pénzből építik fel Eu-s színvonalúra, miközben a valóságban szinte sehonnan nem visz sehova és az év felében zárva kell legyen az időjárás miatt. (Legalábbis biztosra veszem, hogy nem fogja folyamatosan takarítani a havat róla senki)  Ugyanakkor Erdély szerte, ennél sokkal fontosabb utak vannak szörnyűséges állapotban.A királyok útja után a Lotru hegység egyik gerincén terepeztünk néhány órát 2000 méteres magasságokban csodálatos panorámát élvezve gyönyörűséges környezetben. Ez volt az első nap, hogy végre hosszabb napos időszakok voltak az eddigi borongós-esős időjárás helyett, és végre 360 fokos panoráma tárult elénk. A sors különlegessége, hogy a környéken csupán egyetlen helybélivel találkoztunk, aki éppen az utat egyengette egy dózerral és ő magyarul szólt hozzánk. Ezen kívül egy cseh quados csapat akadt utunkba, akik a környéket járták szorgalmasan. Az alpesi magasságokból leereszkedve az Olt völgyébe megkerestük szállodánkat és elhelyezkedtünk benne, igaz itt csak egy éjszakát töltöttünk. A szállás meglepetésünkre nagyon igényes volt, egy hajdani (talán Monarchia korabeli) kastély volt teljesen felújítva és berendezve és csupán az étek emlékeztetett bennünket, hogy ez a vidék már nem magyarok lakta terület.

A másnapi reggelen egy gyors szedelőzködés után az egyik leghosszabb etap várt ránk, aminek első részében a hegyeken átvergődve a Vidraru-tóig autóztunk a műutakat gondosan kerülve. Közben találtunk leszakadt hegyoldalban elvesző utat és több kis falvacskát. Mivel ezen a környéken már a Kárpátok külső karéján kocsikáztunk, meglepő volt számunkra, hogy errefelé szinte minden kis településre vezetett legalább egy aszfaltozott út, ellentétben Erdély számos vidékével.A tónál, (ami Romániában többnyire víztározó) kis piknikezés és napozás után a Transzfogarasi úton tértünk vissza Erdély területére, közben kis pihenő a Bilea tónál és a gyerkőcök örömére csúszkálás a havas hegyoldalon. Persze a táj itt is gyönyörű mivoltában terült elénk és a felhők sem zavarták a teljes képet, (nem úgy mint legutoljára, amikor itt jártunk). Persze ezekben a magasságokban ehhez némi szerencse is szükségeltetik.Az Olt völgyébe visszatérve egy középkori apátság romjait néztük meg elsőként a hajdan Királyföldként emlegetett régióban, majd Fogaras váránál vettünk újabb történelemórákat. A vár igen jó állapotban vészelte át az évszázadokat, persze köszönhető ez annak is, hogy még a „Láncos kutya” idejében is börtönként funkcionált. Sok hazafi sínylődött falai közt, politikai és vallási nézetei miatt, egészen a legutolsó időkig. Ettől függetlenül a vár szinte tökéletes díszletként működhetne egy középkori filmben, mindenféle kitakarás és filmtrükk nélkül. ( csupán a karácsonyi fényfüzéreket kéne lerángatni róla) Kulturális napiadag bevitelünket kielégítve ismét off-road szakasz következett, szinte a szállásunk kapujáig, ami a Bogáti erdő szomszédságában várt ránk egy többségében magyarok lakta faluban (én legalábbis úgy gondolom, mert akihez szóltunk, magyarul válaszolt). Persze az off-roadhoz az is kellett, hogy a környék cementműveibe járó kamionok az összes utat totál szétvágták és a szerencsétlen falusiak kénytelenek ezt elviselni arrafelé.Ez már az volt, amire sokan vártunk – igazi székely és magyaros ízek, bőséges adagok és természetesen desszert minden vacsi után no és Pál, Inka bemutatója zárta a napot. Már nem először jártunk erre és tudtuk, hogy jó helyen járunk. Persze az udvarban is akadt dolog, mivel néhány járművet már megviseltek a viszontagságok, tehát amíg a gyerekek rohangáltak a felnőttek féltengely csuklót, kardánkeresztet, kábelköteget cserélgettek, csak hogy a kezük is járjon, miközben megosszák személyes élményeiket.

Újabb nap virradt ránk, ami szinte egész napos off-road túrát ígért, pocakfakasztó reggeli után elsőként Kőhalom várához hajtottunk, majd onnan minket hajtottak el, mivel a vár restaurálás címén zárva volt. Érdekesség az ügyben az volt, hogy valami Uniós pénzt találtak rá a helyiek, amiből igazán nem a vár épült –szépült, hanem butiksor, parkoló, közvilágított aszfaltút épült a vár köré, miközben a várban semmiféle restaurálás, feltárás stb. nyoma sem látszott. ( már csak arra leszek kíváncsi, hogy milyen szöveg áll majd az ott valószínűleg helyet kapó információs táblákon a hivatalos nyelven, mely a vár múltbeli jelentőségét bemutatni igyekszik).Na mindegy a geoláda megvár, gondoltuk és tovább robogtunk a már említett aszfalt nélküli falusi utakon Szászfehéregyháza felé. Itt egy Unesco világörökségként is nyilvántartott templomerődöt tekintettünk meg, ami tényleg különleges sokszáz éves történelmi emlékként üzemelt, immár jelentőségét veszítve, hisz a Erdély szerte a szászság eltűnésével mára inkább csak cigányok és román betelepülők foglalták el a hajdani takaros portákat. ( Szerencsétlen Charles herceget mi a rák vehette rá, hogy itt vegyen magának kérót, lehet hogy van egy roma csaja, akivel itt találkozgat titokban…..?)Továbbállva a hegyeken keresztül vitt az utunk sáros csúszkálós erdei szakaszokon találomra közelítettünk rá ama tölgyóriásokkal tűzdelt legelőre, ahol a napi pikniket vittük véghez. Ha ez a legelő nálunk van, biztos kint van rajta a szigorúan védett terület tábla, de itt csak a marhák által elpotyogtatott aknák késztetik óvatosságra a látogatót. Szóval többszáz éves tölgyfamatuzsálemek alatt költöttük el az ebédet közben gyönyörködve a kilátásban, majd újabb kőkemény off-road jött a következő faluig megdolgoztatva időnként a csörlőket is. Időközben rájöttünk, hogy Taki barátunk Pajerojába tévedésből külsőégésű motort építettek a japán mérnökök, de szerencsére volt nálunk poroltó. Kóborba érve még megtekintettünk egy bányát, ahol érdekes gömb alakú köveket találtunk szanaszét, sajnos a keletkezésükről nem sokat tudtunk meg.Majd a mára teljesen elrománosodott, cigányosodott magyar falun, Halmágyon hajtottunk át visszatérve szálláshelyünkre. Este újabb bőséges vacsora a szokásos pályinka mellé és Zoli barátunk gasztronómiai bemutatója, gombagrillezés volt a nap záróakkordja.

Immár teljesen visszatérő nyárias időben várt bennünket az utolsó táborhelyünk, ahova ezen a reggelen útra keltünk, terveink szerint ismét a műutak maximális mellőzésével- toronyiránt igyekeztünk Székelyderzs felé a Székelyföldön keresztül egészen Szovátáig. A derzsi templomerőd, mint kötelező kulturális napi adag tárult szemünk elé, persze másoknak szokatlan irányból ráközelítve, majd onnan tovább, ismét a hegyeken át az Agyagfalvi emlékműnél tettük tiszteletünket.A következő kötelező napi piknik valahol Sükő felett a hegytetőn zajlott, ahonnan egy újabb embert és autót próbáló szakasz várt ránk egy elmosott útszakasz leküzdésével. A feladat abszolválásával mindenki megbirkózott, csupán az idő szaladt el vele, így a továbbiakban már inkább az aszfalt volt a sláger, de azért a parajdi sósziklákhoz terepezve közeledtünk. A sóhegy begyaloglása után, már csak a szállás felderítése maradt, ahol az első dolog az udvari medence kipróbálása jelentette a gyerekek legfontosabb napi teendőjét

.Mivel a nyár a megrendelt módon magára talált, az utolsó nap a Szovátai fürdőtavak becserkészésére volt szánva. Természetesen a vérbeli terepjárósok ezúttal is a kertek alatt közelítik meg a célállomást, ami most sem volt máskép. Kis sétával bolyongva térképeztük fel az erdőben megbújó tavacskákat és persze megmártóztattuk bennük a hosszú út viszontagságaitól elgyötört testünket. Este aztán közös búcsúvacsorát rendeltünk a csapat főszakácsától, amit a vendégház udvarán költöttünk el, mindenki megelégedésére.

A túra hátralévő napját már mindenkinek a saját belátása szerinti módon kellett teljesítenie hazáig, hisz nemzetközi-magyar mezőnyünk a célállomások tekintetében elég vegyes képet mutatott ( Brassó, Budapest, Székesfehérvár, Érd, Komárno, Győr,Veszprém, Balatonalmádi stb.)Hazafelé már az én agyamban is a jövő évi túraterv kérdése zakatolt, ami a több mint 700 kilométernyi zakatolást egész rövid vágtává varázsolta, estére már a saját ágyikó kényeztette fáradt testünket.

 És végül a kötelező figyelmeztetés:Mielőtt bárki arra vetemedne, hogy eme leírás alapján egyetlen járművel, netán személyautóval próbálja meg felderíteni leírásunk helyszíneit és útvonalát, kérjük kérdezze meg elmeorvosát és műszerészét!

 Görbicz Lajos

Veszprémi Off-road Club