A szitáló ködben épp csak sejteni lehet a szomszéd domboldalt, az öles bükkfák sötétszürke, nyirkos kérgén fényes kalapú, fehér hasú gombák figyelik az erdei vadak nesztelen léptét és az egész rengetegben az avar, a köd és a november közeledtének vegyes illatát érezni.

Nagyon sokan szerették volna átélni ugyanezt, mikor leadták nevezésüket a VII. Veszprém Trophyra. Egészen pontosan 116-an. Azaz inkább: SZÁZTIZENHATAN! Köszönhető ez az előző évi futamok zökkenőmentes lebonyolításának és kitűnő szervezésének (VORC). A megszokott időben, de új helyszínen, a veszprémi lőtér volt katonai bázisán kezdődött és végződött minden (annak a néhány alkatrésznek a kivételével, amelyek a rajt és a cél közötti szakaszon adták meg magukat a fizikának).

A versenyzők egytizede quaddal indult neki a távoknak. Jellemző a homokfutósokra az összetartás: több helyen csapatosan lehetett találkozni velük, egymást bevárva, segítve haladtak az itiner útmutatásának megfelelően. A Grizzlyvel rajtoló Nagy Robi látványos szombati hanyatt esése ellenére folytatta a versenyt (ezüstérmes hellyel zárt), mások megúszták nagyobb bonyodalom nélkül. A győztes Hajnóczki Lénárd lett, a harmadik és a negyedik helyezettet mindössze egyetlen hibapont választotta el egymástól. A többiek pedig nem is törődtek a versengéssel, végig élménymotorozták az útvonalat. A terepjárósok mezőnyét ötautónyi osztrák versenyző színesítette. A hazaiak legnagyobb része a normál kategóriában mérkőzött, 15-15 résztvevője volt az utcai és az extrém szekciónak. A befutók a Gyurina-Herman, Csillag-Csillagné, Almacht-Nagy párosok voltak.

A program a szokásokhoz híven a pénteki 40 kilométeres éjszakai futammal kezdődött, melynek leküzdésére két és fél órájuk volt az autósoknak. Izgalmasabbá tette a mérkőzést az egész éjjel szakadó eső, mely szombatra ugyan abbamaradt, de a pályát kellően off-road-os állapotba hozta.

Másnap reggel futottak neki az indulók az aznapi 88 km-es szakasznak. A szervezők 9 órát adtak meg szintidőnek. Hogy mikorra ért be a vége? Legyen elég annyi, hogy éjfélkor még üzemanyag utánpótlással indult el valaki a bázisról az erdő mélyén várakozó sporttárshoz… Valószínűleg nekik esett legjobban a nagy üstben főtt kétféle pörkölt-költemény. Rengeteg kalandban volt részük a versenyzőknek: keskeny erdei utakon navigálni, meredek és csúszós domboldalon fölkaptatni, közel 20 kontrollpontot meglelni.

A közbeiktatott ú.n. tényszakaszok már-már speciál nehézségűek voltak, de ezutóbbiakkal szemben külső (versenyzőtársi) segítséget is igénybe lehetett venni leküzdésükhöz. Ilyenkor remek alkalom kínálkozott a csapatszellem erősítésére, valamint a csörlőzés gyakorlására. A nézők kedvence az a rövid erdei szakasz volt, aminek legyűrése többeknek egy óránál hosszabb időbe telt. Pedig csak 20 méternyi volt a legrázósabb rész. A lassú haladás nem a versenyzők ügyetlenségének vagy a kocsik gyengeségének volt betudható, sokkal inkább a terepnek: egy patakmeder rövidebb (normál) és hosszabb (extrém kategória) részén kellett átvergődni. A felázott talajon a terepgumik folyamatos puhító, dagasztó pörgése megtette hatását: ahogy egymás után haladtak el a monstrumok, úgy hígult és mélyült a sár. A nap közepére ez odáig fokozódott, hogy saját erejéből már csak néhány autó tudott kikecmeregni a dagonyából, a többieknek a mentő Csepel csörlője nyújtott megoldást szorult helyzetükre.

A sár állaga ekkor már leginkább a frissen kevert betonhoz volt hasonló, mélysége pedig akkora lett, hogy a magasabb építésű autók hűtőjének is csak fele látszott ki belőle. Igazi keményfiúknak való viszonyok!
Vasárnapra maradt a három speciált tartalmazó húsz kilométeres, 9 KP-vel megtűzdelt szakasz. A lőtér, ezen belül a murvabánya kihívásai következtek, este pedig a frissen összesített eredmények alapján győztest hirdettek mind a négy kategóriában.

Így telt hát az ősz néhány napja a Bakonyban. Kár, hogy egy évig nem lesz részünk ebben a varázslatban. Igaz, addig még eljön a tél, a tavasz és a nyár, és mind ezer meg ezer ajándékkal várja a természetjárót. Induljunk hát, hisz a cél valójában az út maga!

Szöveg és képek: PhotoManiA / Posztós Csaba