A forgatókönyv a szokásos módon íródott, miszerint összerakni egy tíz nap alatt kényelmesen teljesíthető és kellően érdekes útitervet, ehhez leszervezni a szállásokat és persze csokorba gyűjteni a felkeresésre érdemes látnivalókat, valamint megtervezni azoknak kellő mennyiségű off-road élményekkel fűszerezett útvonalát. Persze ez így könnyebbnek hangzik, mint azt végrehajtani, hisz a tervezés fázisa is elkér néhány estét az tavaszból.A társaság ismét egymásra talált ama makói hipermarket parkolójában és rövid ismerkedés után útnak eredt délkeleti  irányban elhagyva a rajzolt határt. Bár Herkulesfürdő még majdnem 300 kilométerre volt, a konvoj rendületlenül szelte át a Bánság alföldi vidékét.

Szomorúan nyugtázza az erre tévedő honi turista, hogy míg erdély szerte a sík vidékeken gyakran találkozhatunk magyar feliratú helységnevekkel a települések szélén, addig ezen a tájon igencsak elvétve találhatók azok. Szomorú fintora a sorsnak, hogy míg mohács után a török tizedelte a magyarságot ezen a vidéken, trianon után a román olvasztótégely fordított kiemelt figyelmet eme országrészre. Persze nem csoda, hisz ez a terület kiváló éléskamrája a mostani anyaországnak. Ezen gondolatok közt hagytuk magunk mögött Temesvár, Lugos, majd Karánsebes városait, (csupa olyan név, ami még a mostani nevében is magyar) közben a hegyvidékre érve a Cserna völgyébe érkeztünk. Herkulesfürdőről elmondható, hogy igazán pazar környezetben található a Mehádiai hegységben egy festői völgyben. Akár túrázni, akár fürdőkúrára vágyik az ember, itt megtalálhatja a gyógyírt.A panziónk választása szerencsére igencsak jónak  bizonyult, még magyar vendéglátós mércével mérve is nagyon jó ár-érték arányú ez a "mágikus panzió", tehát a következő négy éjszakára szépen befészkeltük magunkat ide. Az első közös reggeli elköltése után, mintegy csapatépítő tréning keretében gyalogtúra volt a közösen teljesítendő feladat, amelynek keretében az óváros feletti Fehér kereszthez kapaszkodtunk fel néhány száz méteres szintkülönbséget leküzdve. A csapat derekas helytállással vette a kb. 8 kilométeres akadályt és felérve a panoráma is sokunkat elkápráztatott. Alattunk a hajdani császári fürdőváros madártávlatból még csillogó épületei, igazi monarchia beli eleganciát árasztott magából, szerencsére a kilátóponttól a modernkori komcsi paneldzsungelből csak kevés rontotta az összképet. A látottakon felbuzdulva, leereszkedtünk az ódon fürdőnegyed falai közé, hogy közelebbről is szemügyre vegyük ékességét, de leérve egész más tárult elénk. Szörnyű állapotok fogadtak bennünket az óvárosban, a lassú de biztos pusztulás nyomai, minden négyzetméteren, mely előtt értetlenül áll meg az ember.

Egy idegenforgalmi gyöngyszem az, mely ha mondjuk a Bécs melletti Baden városkában volna, tele lenne 5 csillagos szállodákkal, itt az enyészet martalékává lesz, pedig a csodás környezet, a rengeteg természetes termálforrás és a már egyszer mesterien felépített fürdőváros éppenhogy minden eszközzel óvandó értéket képvisel a józanész nevében. A reményt csak néhány körbeállványozott épület táplálta bennünk, de ebben a péntek dél körüli időben munkást egyáltalán nem találtunk az állásokon.(Persze Déva vára is már vagy 10 éve fel van állványozva...) Itt a dolgok másként működtek, mivel a környék tele volt termálforrásokkal a kommunista időkben egy új fürdővárost álmodtak meg a főnökök, amit kicsit odébb építettek fel panelből, mondván az a kultúra amit a régi képviselt nehezen azonosul az elvtársak és elvtársnők modern ízlésével.Megrázó élményeink után a nap hátralévő részében Miháld várának romjait kerestük fel a szomszéd településen, hogy a régi magyar történelemre is szenteljünk némi figyelmet. Sajnos az uniós projektről árulkodó ismertetőtábla rövidke román és angol nyelvű szövege inkább csak a szokásos ködösítésről adott számot az ide felkapaszkodó érdeklődőnek, semmint valósághű történelmi betekintést. Mi azonban kis történelemóra keretében méláztunk a sokszáz éves falak tövében kicsit, majd mivel eddig nem közöltem, de terepjárós túrán volnánk, vagy mi, az off-road égisze alatt is bejártuk a környék terepösvényeit. Végezetül még egy barlangot is felkutattunk egy szurdokban, ami igazán teljessé tette a napunkat az élményadagok tekintetében.A következő nap első része a Kazán- szoros átvilágítását célozta kellő alapossággal, ami elsőként egy motorcsónak túrát jelentett a szorosban. Ennek végeztével kis gyalogtúra következett a folyam feletti szirtekre, ahonnan csodás panorámában gyönyörködhettünk. Ezután autókáztunk néhány tíz kilométert a Dunaparton felfelé az immár vízben lévő vártornyokhoz, ahol volt aki meg is áztatta magát a folyó habjaiban.Majd újabb off-road élmények reményében bevetettük magunkat az Almás hegység vonulatai közé. A dolog első látásra sem tűnt egyszerűnek, mert a hegyek közt még lakott települést sem találni a térképen, nemhogy aszfaltos utat, de a kihívás itt kezdődik, vagyis ahol elfogy az út. Érdekességként említeném, hogy a környéken néhány cseh lakosú falu adja a népesség javát, akiket kellő mértékben becsben is tartanak a románok, nemúgy mint a mi nemzetünk sarjait. Hogy és mikor kerültek ide a csehek, abba nem mennék bele, viszont hajdanán sok bánya üzemelt a területen, aminek mára nyoma se igen van.Node visszatérve az off-road kérdéskörére, azon tervünkön igyekeztünk munkálkodni, hogy átszeljük a területet északi irányban, ami nem tűnt eleinte túl bíztató ötletnek. Majd miután másfél óra múlva is még befelé mentünk a hegyekbe és már estére hajlott, inkább őrültségnek mondanám, de már visszafordulni is igencsak nagy kerülő lett volna a szállásig. A szerencse ekkor azonban mellénk szegődött, mivel ráleltünk egy kb. 1000 méter magasan húzódó hegygerincre, amin szinte átautóztuk a hegység északi részét, ami kb.25 km volt. Időnként belebotlottunk néhány favágóba, akiket a jelek szerint biztosan helikopterről dobtak le, mert a többségük azt se tudta hol van, de hogy melyik út hova visz, azt végképp nem.Sötétedés után kerültünk a vacsoraasztalhoz, de annak ellenére, hogy a vendéglátóink csak hírből ismerhetik a magyar ízlést, igen elégedett volt a csapat a koszttal.A legnagyobb kálvária a reggeli útrakelés ezen a szálláson, mivel parkoló az nincs, így mindenki ott áll meg, ahol tud, vagy ahonnan nem zavarják el. De 10 órára talán már fel is sorakoztunk a kocsikkal és indult a napi túránk a Néra szurdokhoz. Ahhoz képest, hogy milyen pazar kirándulóhely ez a már római időktől járt szurdokvölgy, elég gyér tájékoztató tábla és még gyérebb turistajelzés ellátottság található itt. A völgyben egy darabig felautóztunk (vagy inkább le), aztán kerítés állta utunkat és egy helyi gazda. Némi dialog és kis baksis után beengedte a kocsikat az udvarába parkolás céljából, de innen már gyalog lehetett továbbjutni, mivel természetvédelmi területen voltunk. Szerencsére itt a szintkülönbség nem volt jelentős, mivel a folyócska mentén haladtunk a szurdokban egészen az Ördög tóig (román felirat szerint Dracula tó,mert az jobban hangzik) ahol kiderült, hogy innen száraz lábbal már lehetetlen folytatni az utat és közben kis zápor is elkapott bennünket. A tó valóban érdekes képződmény és a barlang része is ideális menedék eső ellen, amit ki is használtunk. Mivel az idő is múlott a víz is hideg volt, ezért kis huzavona után visszafordult a társaság a kocsik irányába, így ismét kb. 7 km gyaloglással letudtuk a kötelezőt.(legközelebb majd a másik végéről közelítünk).A szokásos napi piknik után a szokásos sajtvásár a helyi termelőtől, majd terepezésre adván fejünket elsőként egy hamisítatlan román lagziba csöppentünk egy zsákutca faluban. Alkalmas helység híján a buli az utcán zajlott a kocsma és a szülői ház közötti kanyarban. Igazi folklór estbe toppantunk és a násznépnek esze ágába se volt abbahagyni a hórát, tehát kis szemlélődés és népzenei kultúrálódás után rükvercet kapcsoltunk és a falu másik végén fordultunk toronyiránt a következő cseh falu felé. Ismét kis off-road, majd a település szélén valószínűleg a helyi polgármesterbe botlottunk, aki meglepődve konstatálta, hogy magyar terepjárósokkal még nem találkozott errefelé. Na most már ezt is kipipálhatta, tehát vágtáztunk vacsorázni.A következő reggelen már a csomagokat is betuszkoltuk a kocsiba, mivel az estebédet már új szálláson kell elköltenünk. Tehát irány a Cserna völgyén fel a nagy hegyek közé. Az első látnivaló egy régi kőbánya és a benne lévő bányató volt. Az egyik Jimny rendszámtáblája kis híján ott is maradt a tó fenekén, de aztán mégse. A következő helyszín egy hatalmas víztározó gátja volt, majd a tó mentén kerestünk pikniknek való helyet. Elsőként egy a vízben végződő zsákutcába futottunk, ahol egy sátrazó csajba és két srácba botlottunk és az ö Samuraiukba. Mivel a lány idén elsőként magyarul szólalt meg, ezért oda is figyeltünk szavára. Kis megkönnyebbüléssel vette, hogy nem akarunk mi is huszonvalahányan azon a talpalatnyi helyen sátrazni, ahol ők és mivel közölte, hogy épp természetfilm forgatáson vannak itt így nem is zavarkolódtunk tovább.( a film témáját inkább nem kérdeztük meg, mert gyerekek is voltak velünk).További enyhe off-roadozás után sikerült kellő méretű és árnyas zöldterületet találni a kötelező ebédhez, amit kellő alapossággal el is költöttünk. Érdekes volt a megállapítás számunkra, hogy szemből szinte egésznap egy autó sem érkezett idáig, de velünk egyirányba is kb. 5 kocsival találkoztunk. Lehet, hogy az út nem is visz sehova?Gyenge szieszta után utrakelve, hirtelen felindulásból egy kereszteződést direkt elrontottunk és nekivágtunk a havasok oldalának, kis kihívást keresve terepjáróinknak. Persze egy fakitermelő út lett a történet vége, aminek járt ágát még egy termetes keresztbe dőlt fa is elzárta. Következett a nap csapatépítős programja, mialatt némelyek kerülőutat kerestek, míg mások a fát hárították el az útból mindenféle erre alkalmatlan eszközzel. A végén mégis leküzdöttük a rönköt és a célra legalkalmasabb járművel átküzdöttük magukat a fa túloldalára. Még kb. 1 kilométert tudtunk haladni fel hegyre, aztán az út végképp elfogyott az erdővel együtt. Tehát vissza a völgybe!Hogy ne unatkozzunk, menet közben egyik kocsink kiköpte a vizet egy hágón felfelé haladtában, de a közelben találtunk egy matrónát imakönyvvel a kezében, így valószínűleg értünk imádkozott, mert kis idő múlva már haladtunk tovább, egészen egy újabb bedőlt fáig, ami magyarázatot adott a gyér forgalomra. Ez a fa is kellő méretű volt ahhoz, hogy csak stillfűrésszel lehessen eltávolítani, de már valaki nekiállt átjárót építeni rajta, amit mi is sikeresen felhasználtunk. Igaz kb. 500 méterre innen az úton épp fakitermelő gépekkel dolgoztak, de szerintem eszükbe sem jutott elhárítani az akadályt, mert így legalább nem zavarta őket munkájukban a forgalom.Aztán  leérkeztünk a Zsil völgyébe, ahol igazi romos bányavárosok következtek, de Petrozsény környékén már kicsit esztétikusabb állapotot mutattak. Amúgy elképzelésem sincs, hogy a bányák többségének bezárása után miből él itt a környéken saccra is több mint 100 ezer ember, mégha a túrizmus szemmel láthatóan is fejlődőben van. Több épülő sípályát is találtunk a környéken, amelyek nem kis beruházással épülnek és ha majd megtanulnak az itteniek vendéglátni, lehet hogy hazánkból is komoly síturizmusra számíthatnak.Mindenesetre ez a veszély a jelek szerint nem fenyeget bennünket, mert bár a következő szállásunkra könnyen ráleltünk, de a személyzet, attól függetlenül, hogy 3 napra lefoglaltuk a panzió összes kapacitását, enyhén szólva sem ugrott a nyakunkba. Annak ellenére, hogy egyedüliként még előleget is kértek a foglaláskor, még a teljes összeget is elkérték tőlünk előre, ami megalapozta a bizalmas viszonyunkat. Azután már csak órákba telt mire a csapat megvacsorázott és megreggelizett a konyha gyenge teljesítménye miatt. Ehhez már csak a pultosok flegma és unott pofázmánya járult hozzá, néhány idétlen lehúzós próbálkozásukkal spékelve. Bár az elhelyezéssel nem volt problémánk és a medence is kárpótolt többeket, a vacsoraasztalunkat a sétálóutcán raktuk össze ezentúl. Engesztelődés képen a következő nap egy káprázatos autós túrát szerveztünk a felhők fölé. Nekivágtunk a Páring hegységen átvezető Transalpina nevezetű útnak, mely magasságával vetekszik a Transfogarason átvezető aszfaltúttal, hisz 2100 méteres magasságon vezet át Olténia felé. Felérve módot kerítettünk kis off-roadra és hógolyózásra, meg csúszkálásra is. Az újonnan aszfaltozott úton meglepően nagy turistaforgalom zajlott, minek okán a hágó tetején már fejlődött a bazárváros, az errefelé szokásos módon. Amúgy az útnak egyébként is csak turisztikai jelentősége van többnyire, mert az a szerpentinjével és szintemelkedésével nem alkalmas komolyabb áruforgalom lebonyolítására. Persze ez bennünket különösebben nem zavart, de azért csendesebb részeket keresve egy magashegyi mellékgerincen folytattuk tovább off-road túránkat, ahol ez időtájt semmiféle járműmozgás nem zavarta délutáni autókázásunkat és a pikniket. Engem ez a gerinctúra mindig elvarázsol, mivel közel 50 km-es útszakasz, majd 2000 méteres magasságban, csodálatos panorámával. A napi izgalmat inkább csak az adta, hogy néhányan elfelejtettek tankolni és a közel 200 km-nyi hegyi etap 0 benzinkút ellátottsággal szokatlanul hatott a magyar viszonyok mellett. Este kis városnézés és gasztronómia (amiről a román konyha tekintetében nem nyilatkoznék).Másnap lazulósra vettük a figurát, ami azt jelentette, hogy aki nem látta még a környék magyar várait, az megnézhette azokat, aki látta, annak a Páring főgerincén egy kis gyalogtúra adódott programként. Eredetileg felvonózás is volt a programba, de a helyszínre érve kiderült, hogy alkalmas terepjáróval sokkal magasabbra juthatunk, mint a felvonó, ezért ez innentől egyértelmű dolog volt. Az eseményre alkalmas terepjárók száma viszont hegymenet közben leredukálódott, mert a jelek szerint meredek volt az emelkedő az egyik Jimnynek a felező hiányosságai miatt, más kocsiknak a hűtés gyengélkedése miatt. Aki viszont feljutott a közel 2100 méteres csúcsra, annak onnan már egy kellemes gyalogtúra adódott. Az 5km-es alpesi gyaloglás ismét elvarázsolta a vállalkozó kedvűeket, igaz viszonylag kevesen vágtunk neki. A Páring fő csúcsaival már egész közelről szemeztünk, de mivel folyamatosan felhőben voltak, inkább kihagytuk a tervből.Visszatérve a városba a délután a medenceparton folytatódott, amit főleg a gyerekek teljes mértékben igyekeztek kihasználni. A vacsora újra a főutcán, majd kártyaparti és italozás a teraszon.Reggel könnyes búcsút vettek tőlünk a házigazdáink (képzelhetitek), majd irány a hegyeken át a magyarok nyomába...A Kudzsiri-havasok nem adta könnyen magát, harmadik nekifutásra sikerült átjutnunk a főgerincén, viszont igazi off-road élményekkel gazdagodtunk. Sikertelen próbálkozások után végül egy patakmeder volt az alkalmas út, ahol egy épp akkor zajló enduró verseny szalagozása is mutatta az irányt. Kellően izgalmas és a gyakorlatlanabbak számára izzasztó kihívásnak kínálkozott, az amúgy könnyen járható, de csúszkálós meder. Amortizálódás csupán az egyik széria Jimny műanyag elemein esett, de a sikerélmény kárpótolt mindent. Miközben felértünk a gerincre, megérkezett mögöttünk az első motorversenyző is (mázlija volt, hogy megvárta, míg kitapossuk előtte a pályát). Kiérkezvén a magas Kárpátok vonulatai közül Gyulafehérvár várlátogatása vált esedékessé. Kicsit visszás érzésekkel, de kellemes sétát tettünk a várban, ami a jelek szerint komoly restauráláson esik át és kezdi felvenni majdnem hajdani formáját. Igaz a történelmi magyar múltat gondos kezek kendőzik a lehető legalaposabb módon. Kevéssé avatott ember nem sok információt kap arról, hogy a hely ahol jár az Erdélyi fejedelmek koronázó városa volt és az Érsekség is itt székel évszázadok óta. A felháborító azonban az, hogy a várban található sokcsillagos hotel előtt ólálkodó portások labancruhában posztolnak szerteszét, igazi történelmi ködfátyolba csomagolva a múltat. Ettől függetlenül jól látni, hogy erdély jelenlegi urai immár több mint 20 év után kezdenek rájönni, hogy az épített történelmi múltból profitálni is lehet, tehát nem biztos, hogy pusztítani kéne azt.A várlátogatást elvégezvén, a nagyenyedi célállomásunk udvarán fékeztünk le, ahol immár végre magyar szóval és ellátással fogadtak bennünket. Menet közben kiderült, hogy vendéglátónk egy környékbeli köztiszteletben álló borosgazda is egyben, amiről természetesen tanúbizonyságot is szereztünk (csak a végére nem emlékszem pontosan).Az este folyamán a szintén szállóvendég németektől megtudtuk, hogy kastélyavató buli lesz a közelben és arra érkezett többszáz vendég innen-onnan. Ja  hogy milyen kastély? Hát természetesen Bánffy kastély és ezt így kell megtudnunk.... (Bár B. Farkas úrral szállás ügyben előző hetekben leveleztem, ezt ő elfelejtette közölni, csak simán lerázott bennünket).Sajnos az egynapos látogatás Nagyenyeden sok programot nem engedett, de a kötelezőt megtettük, mivel Bánffy uraság nem hívott minket, így oda nem mentünk. Elsőként a Plébános pincébe vezetett utunk, majd a vártemplomba néztünk szét. Végezetül a híres nagyenyedi kollégiumban tettünk látogatást. Érdekes volt az ódon falak közt a sok híresség neveit olvasni, kik megfordultak itt. Kicsit meglepődtünk viszont, mikor az emeleti természettudományos múzeumba látogatva ott alig találkoztunk magyar felirattal, míg szóval egyáltalán nem. Ezt leginkább a gyerekek miatt sajnáltuk, mert őket különösen érdekelte a kiállítás gazdag anyaga.Ezután erdei ösvényekre tévedvén a Székely-kő szirtjein parkoltunk le a kocsikkal, majd megmásztuk annak csúcsát és utána elköltöttük ebédünket a szokásos módon.Továbbállni nehezen akarózott, oly kellemes környezetben csemegéztünk idefenn, közben még más terepjárós csapatot is láthattunk átellenben a torockói oldalban csalingázni alattunk.Azért a napi program még a tordai sóbányát jegyezte, tehát visszaereszkedtünk az Aranyos völgyébe és a sóbánya parkolóig meg se álltunk. Aki még nem járt ott, annak merem ajánlani a látogatást. Meglepő méretek és érdekesen berendezett termek várják odalenn a halandót, eleinte kicsit szokni kell a látványt...Gyorsan esteledett, mikor már a kőrösfői bazárban kotorászott a csapat újdonságot kutatva, így aztán nem is tudtunk nagyon belemélyedni, mert már várt kalotaszegi házigazdánk kisüstije.Vacsora után gyors helyosztó és eltettük magunkat másnapra.Utolsó túranapjához érkezett kirándulásunk, amit igyekeztünk kellő alapossággal kihasználni, tehát a rajt után a Vlegyásza irányába hagytuk el a falut és csak friss kenyér kedvéért fékeztünk először a havasrekettyei vízesés előtt. A zuhatag alatt ácsorogtunk kicsit, majd off-road ösvényt keresve kapaszkodtunk egyre magasabbra Biharfüred irányába. Igazi gerinctúra lett a kocsikázásból, amely újfent próbára tette a technikákat. A forgalmat is csupán egy szem Samurai tette ki, akivel szembetalálkoztunk a havason. A szokásos szertartásos étkezést, ismét 1500 méter felett költöttük el, hogy elég magas legyen a szín(t)vonala. Majd a magasból lejjebb ereszkedve megtekintettük azt a borókást is, ahol pár éve egyik kollégánk pihent meg az ő G mercijével akrobatikus mutatványa után. Végül és nem utolsó sorban a kirándulás megkoronázásaként a Szamos-bazár csodás természeti képződményei között tettünk gyalogtúrát a vállalkozó kedvűekkel, aki velünk tartott biztos nem bánta meg. Csupán néhány gyerek kereste a számára bazárt jelentő búcsús sátrakat, a többieknek elég volt a természet néhány csodája.A Pádis fenséges fennsíkjáról leereszkedvén Kalotaszentkirályra, már a búcsúvacsora terített asztala várt bennünket és hívogató szavának senki nem kívánt ellenállni.A vasárnap reggel már csendes készülődéssel telt, miközben a jövő évet illető sűrű fogadkozások jegyében vettünk könnyes búcsút egymástól a hazatérés előtt.Az idei erdélyi látogatásunk is nagyszerűen sikerült, ami köszönhető volt az egész társaság fegyelmezett és összetartó hozzáállásának, így reményeink szerint senki sem csalódott, aki velünk tartott.