Néhány nap múlva azonban látni véltem az alagút végét, mert ismét kaptam egy üzenetet - velem együtt természetesen sokan mások is - melyben az állt, hogy bár trophy nem lesz, de a lőtéren egy túrát szerveznek, így nem a 10. verseny lesz, de mégis autózhatunk ha csak egy napot is, a semminél mégis csak több.
Beindult a szervezés, mindenki elkezdte felkészíteni az autóját, így összesen 82-en adtuk le nevezésünket október 22-én hétfőn reggel. Sok volt a qudos, de mégtöbbnek tűnt az új versenyző. A győriek és zirciek közül számos ismert arcot véltem felfedezni,  azonban sokan voltak olyanok, akik a hagyomány kedvéért és a veszprémi versenyek jó híre miatt érkeztek.A VORC honlapon minden szükséges információ a rendelkezésünkre állt, mivel a tudás anyja az ismétlés, a nevezési iroda mellett ugyanezeket el lehetett olvasni. Péter Pali rövid, de lényegre törő eligazítása után az első indulók felsorakoztak a startnál, hogy Péter Ágitól - aki főállásban boldog anyuka - átvegyék az itinert és belekezdjenek a többmint 100 kilométeres táv teljesítésének. Az itenert olvasva nem volt nehéz dolguk a navigátoroknak, mert minden méter és kereszteződés pontosan le volt írva. A kontroll pontok mindkét oldalon lehettek, ami miatt az autókban ülők figyelme egy percre sem lankadhatott, mert bármikor fennállt annak az esélye, hogy egy nélkülözhetetlen bélyegzőt elveszítenek. Így is történt ez mindjárt az elején, egy tájolást követően nem egy hanem azonnal kettő sárga táblát kellett - vagy kellett volna - megtalálni mindenkinek. Mivel az első bélyegzés után jól látható volt a teljesítmény szakasz, azonnal nekilódult a mezőny, egy lyukasztás és irány a TKP. Sokan el is hagyták a kontrollpontot. A teljesítmény szakaszokban különböző nehézségű feladatot válaszhatott minden versenyző. Kinek-kinek vérmérséklete és lábmérete szerint 50-100-150 pont begyűjtésére nyílott lehetősége. Minél több pontot szerzett egy-egy csapat, annál közelebb került a jó végeredményhez. A teljesítmény szakaszok taktikásan, figyelmet igénylően lettek kijelölve, mégsem kellett a szűk kapuk között kanyarogni, és nem a csörlő kötél hossza döntötte el, hogy ki a jobb. Ahogy a meghívóban is olvashattuk, a régi idők trophyjára hasonlító feladatokkal várták a versenyzőket, és ez így is volt. Útunk során tovább haladva néhány km megtételét követően, ismét TKP várt ránk, az elsőhöz hasonlóan átrepült rajta a Suzuki és mehettünk is tovább.
Mivel nem tudtuk pontosan, hogy hányszor kell lyukasztanunk ahhoz, hogy igazoljuk, valóban a helyes útvonalon haladtunk, ezért folyamatosan figyeltük a sárga táblákat a fákon - vagy a bozótban. Hosszú egyenes szakaszokban és az autó motorháztetejére állva is szükség volt a menetlevélre. A teljesítmény szakaszok is változatosak és nagyon ötletesek voltak. A méterek pontosan jöttek és ismerve Péter Paliék gondolkodását, még a fűszálak alatt is a kp-t kerestük.
Két helyen olvastunk az itinerben olyat, hogy keresd a kp-t, az első esetben ballra tőlünk egy ház állt, természetesen mindenki azonnal megrohamozta, de a kis huncut sárga tábla mégsem ott volt. Második alkalommal egy beton építményhez érkezve kellett keresni a Kp-t, persze ez esetben a hagyományos helyen volt "elrejtve".  
Időnként a navigátorok önbizalma egy kicsit megrendült, mert voltak olyan etapok, ahol több km alatt sem találtunk kp-t. Motoros csapásokon teljesítettünk egy kört az erdőben, itt is arra számítva, hogy lyukaszthatunk, persze Paliék is ismerik a versenyzőket és direkt nem tettek oda semmit.
Két egymást követő tájolással egy meredek töltésre kellett felkapaszkodnunk, három dombon átjutni - itt jól látható volt, hogy az elsőt simán ki lehet kerülni, persze aki így gondolkodott, máris elhagyta a lyukasztót. A második hegyet megmászva megnyugaodtam, hogy ott nincs kp, közben a harmadikon ott lapult a kis hamis, de nem fogott ki rajtunk, megtaláltuk.
Kiss Feriék - apa és fia, mindketten Ferik és valóban kicsik, de az én szememben annál nagyobb emberek - épp felborultak, amikor odaértünk a következő TKP-hoz. Gyorsan talpra állítottuk őket, és mehettünk is tovább. Közben Fertig Józsinak tönkre ment a méterszámlálója és - bár eddig is utánunk jöttek - innentől csak ránk hagyatkoztak a helyes útvonal megtalálásában.
Délután öt óra körül érkeztünk vissza a bázisra, mivel 9 óra szintidőt kapott mindenki, ebbe bőven belefértünk.
menetlevelünket azonnal kiértékelték, és miközben ebédeltünk, elkészült az oklevelünk.
Idén nem helyezéseket, hanem fokozatokat kaptak a rendezvény résztvevői, annak függvényében, hogy hány pontot sikerült begyűjteniük.
Nem maradt el a hagyományos és különleges ajándék sem, egy arany éremmel tértünk haza.
Mindent összevetve egy rendkívül jól szervezett és jól lebonyolított túrán vettünk részt, mely nem a 10 Veszprém trophy, de annak méltó helyettese.
Köszönet minazoknak akik a verseny rendezésében részt vettek!

2007. 10. 26.  Salamon Hédi